József Attila Gyerekotthon – Támopban

IMG_1075-300x200

Egy lelkes csapat a dél-pesti Golgota gyüli támogatásával már jó ideje látogatja a kispesti József Attila gyermekotthon lakóit, a csapathoz tavaly ősszel csatlakoztam. Korábban inkább csak a kisebb, 12 éven aluli gyerekekhez jártunk és tartottunk két hetente vasárnap délután vasárnapi iskola típusú
foglalkozást. Január óta szintén kb két-három hetente, hétköznap este a nagyobbak számára is készülünk, átlagosan 8-10 tini szokott rendszeresen részt venni
az alkalmakon. Beszélgettünk már velük a program szerint az önismeretről, a barátságról, most legutóbb pedig a konflikutsokról.
Hogy milyen tapasztalataink vannak?
Az intézetben a nevelők támogatják az alapítványt, bátorítják a lakókat a részvételre és egy-egy nevelő is részt vesz a programon.
A szolgálathoz tevékenyen hozzájárul két lelkes és szuper vasárnapi iskolás tanító (Vanda és Karesz is), külön köszönet nekik!
Alapvetően örömmel fogadnak minket, persze tinik, úgyhogy húzzák a szájukat, meg adják a negatívat, de azért egész jól lehet velük haladni.
A legutóbbi foglalkozás olyan témát járt körbe, amelyet egyikünk sem úszhat meg: a konfliktusokat és azok kezelését.
Először egy kis drámával kezdtünk, egy egyszerű konfliktussal: előadtuk, hogy egyikünk kölcsönkéri a másik mobiltelefonját és teljesen lebeszéli róla a
pénzt. Aztán elmondtuk, hogy kb milyen konfliktuskezelési módok vannak (problémamegoldó, elkerülő, versengő, alkalmazkodó)
Négy csoportra osztottuk őket a négy kezelési mód szerint és az volt a feladatuk, hogy a telefonos konfliktust a négy kezelési mód valamelyike szerint
fejezzék be és kis jelenetben adják is elő. A végén Karesz beszélt arról, hogy Isten a Bibliában arra tanít minket, hogy lehetőség szerint minden emberrel
éljünk békességben.
Legközelebb, most vasárnap a kicsikhez megyünk, hétfőn pedig a nagyok külsős előadótól hallhatnak a drogprevencióról.
(Molnár Bogi – önkéntes)
Egy lelkes csapat a dél-pesti Golgota gyüli támogatásával már jó ideje látogatja a kispesti József Attila gyermekotthon lakóit, a csapathoz tavaly ősszel
csatlakoztam. Korábban inkább csak a kisebb, 12 éven aluli gyerekekhez jártunk és tartottunk két hetente vasárnap délután vasárnapi iskola típusú
foglalkozást. Január óta szintén kb két-három hetente, hétköznap este a nagyobbak számára is készülünk, átlagosan 8-10 tini szokott rendszeresen részt venni
az alkalmakon. Beszélgettünk már velük a program szerint az önismeretről, a barátságról, most legutóbb pedig a konflikutsokról. Hogy milyen tapasztalataink vannak? Az intézetben a nevelők támogatják az alapítványt, bátorítják a lakókat a részvételre és egy-egy nevelő is részt vesz a programon.A szolgálathoz tevékenyen hozzájárul két lelkes és szuper vasárnapi iskolás tanító (Vanda és Karesz is), külön köszönet nekik! Alapvetően örömmel fogadnak minket, persze tinik, úgyhogy húzzák a szájukat, meg adják a negatívat, de azért egész jól lehet velük haladni. A legutóbbi foglalkozás olyan témát járt körbe, amelyet egyikünk sem úszhat meg: a konfliktusokat és azok kezelését. Először egy kis drámával kezdtünk, egy egyszerű konfliktussal: előadtuk, hogy egyikünk kölcsönkéri a másik mobiltelefonját és teljesen lebeszéli róla a
pénzt. Aztán elmondtuk, hogy kb milyen konfliktuskezelési módok vannak (problémamegoldó, elkerülő, versengő, alkalmazkodó)Négy csoportra osztottuk őket a négy kezelési mód szerint és az volt a feladatuk, hogy a telefonos konfliktust a négy kezelési mód valamelyike szerint
fejezzék be és kis jelenetben adják is elő. A végén Karesz beszélt arról, hogy Isten a Bibliában arra tanít minket, hogy lehetőség szerint minden emberrel
éljünk békességben. Legközelebb, most vasárnap a kicsikhez megyünk, hétfőn pedig a nagyok külsős előadótól hallhatnak a drogprevencióról.
(Molnár Bogi – önkéntes)