Tavaszi tábor a nemi identitások jegyében

Tavaszi_tabor_szakmai_beszamoloja_2013_aprilis

2013 márciusának utolsó hétvégéjén, húsvét hétvégén került sor a KUL Alapítvány mostanra már hagyományosnak mondható tavaszi (húsvéti) táborára.

A tábor előkészítése januárban kezdődött, a program váza február elején már körvonalazódott, de a program végleges formáját a KUL Alapítvány diákvezetőivel való egyeztetések és megbeszélések után nyerte csak el. Ez azt jelenti, hogy a táborvezető először a diákvezetőket vonta be a közös munkába és csak azután az önkénteseket. Két diákvezető találkozó volt: február 10-én és március 3-án, mindkettő Mátészalkán melyeken 4-5 diákvezetőnk volt jelen 5 különböző intézményből, valamint két önkéntesünk Bohoczki Judit és Bolla Szimonetta. Ezeken a találkozókon igyekeztünk úgy kialakítani a tábor programját, hogy az mind nekünk, mind pedig a gyerekeket képviselő diákvezetőknek megfeleljen. Végül sikerült egymás szempontjainak a figyelembevételével a tábor végső programját megalkotnunk.
Az Budapesten tartott önkéntes-találkozókra (március 1. és március 18.) is több önkéntes eljött, így mindenki magáénak érezhette nem csak a tábort, de annak előkészítését is.
A tábor témáját húsvéton túl a férfi és női szerepek, férfi és női identitás adta. Igyekeztünk a tábor során a gyerekeket megerősíteni abban a nemiségben, amibe beleszülettek. Megpróbáltuk a tábor vezetett programjai során átadni nekik azokat a férfias, illetve nőies értékeket, melyeket az önkénteseink is át kívánnak majd adni saját fiaiknak és lányaiknak, illetve, amelyeket néhányan mi is saját szüleinktől kaptunk. Így a tábor során a fiúknak volt lehetőségük belekóstolni az asztalosmesterségbe, az autószerelésbe, a konfliktuskezelésbe és az elegáns öltözködésbe. Lányaink pedig ékszert és kókuszgolyót készíthettek, vagy épp az ízléses smink titkaiba nyerhettek bepillantást.
A férfi és női minták átadásában segítségünkre volt egy házaspár a Gyömrői Pünkösdi Gyülekezetből, Suba Károly és felesége Csilla. Ők beszéltek a gyerekeknek a férfias és nőies jellemvonásokról és az apai és anyai szerepekről.

A táborban összesen 34 gyerek vett részt és 20 önkéntessel dolgozhattunk együtt. Az önkéntesek aktivitásával és lelkesedésével nem volt gond. A gyereklétszám azonban azért alakult így, mert bár élő szerződésünk van a Nyírbátori Gyermekotthonnal, ők most minden igyekezetünk ellenére sem kívántak velünk együttműködni, nem voltak hajlandók többszöri kérésünknek eleget téve sem gyerekeket küldeni a táborba.
Azok a fiatalok, akik viszont jelen voltak, bepillantást nyerhettek saját maguk nemi identitásának jellegzetességeibe, elsajátíthatták azokat a férfias, vagy épp nőies tevékenységeket, amik a férfiakra vagy nőkre jellemzők.
Előadóink segítségével megerősödhettek saját nemi identitásukban, hallhatták azokat az alapvető különbségeket, ami egy férfit és egy nőt jellemez, és ezáltal reményeink szerint biztonságosabban megtalálják majd helyüket kortársaik között, jó minták révén, biztosabban tudnak majd kötődni későbbi partnereikhez, így alapozva meg egy majdani egészséges és teljes családi életet.
Önkénteseinknek lehetőségük volt a tábor ideje alatt megtapasztalni, hogy mit jelent értéket közvetíteni a gyerekek felé, belekóstolhattak abba, hogy hogyan tudnak egy fiatalt megerősíteni férfiasságában, vagy épp nőiességében, hogyan tudnak ezáltal biztonságot közvetíteni és bizalmat kiépíteni. Mindezek révén pedig alkalmuk nyílt olyan anyai és apai minták átadására, melyeket a későbbiekben majd saját gyerekeiknek is át tudnak adni.