KUL-Sporttábor 2012. augusztus

Sporttabori_beszamolo_2012_augusztus Sporttabori_beszamolo_2012_augusztus2

Idén augusztusban második alakalommal került megrendezésre a Kelet- Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban lakókért Alapítvány szervezésében a debreceni sporttábor, közel 50 államgondozott fiatal és 20 önkéntes részvételével. A táborban napi 2×2 órás edzés mellett volt idő a kikapcsolódásra, játékokra, vetélkedőkre és keresztény alapokon nyugvó bibliai értékrend alapján vezettet műhelybeszélgetésekre is.

Az olimpia évében különösen nagy hangsúlyt fektet mindenki a sportra, de alapítványunk életében eddig is nagy szerepe volt a gyerekek és fiatalok között. Sok esetben a hátrányos helyzetben élő állami gondozottak más lehetőségek híján a sportban tudják megmutatni tehetségüket és levezetni mozgásigényüket. Ebből kifolyólag is szeretnénk ha a sport beépülne a hétköznapjaikba is és az unalomból elkövetett csínytevések, káros szenvedélyek és bandázás helyett inkább a közös örömet nyújtó csapatjátékokat, mozgást választanák.

A sporttáborban a különböző sportágaknak és edzéseknek köszönhetően a fiatalok fizikai állóképességét, önbecsülését, kitartását és csapatmunkára való képességét is növeltük.

Az Újpesti Football Club jóvoltából minden résztvevő profi mezben sportolhatott, ami tovább lelkesítette őket az edzéseken, és a mérkőzéseken.
A labdákat és a 24 futballmezt igazságosan igyekeztek szétosztani az edzők, így nem csak a focista fiúk, de a röplabdások, kick-boxosok és az aerobikos lányok is kaptak belőle.

Ez az adomány nagyon sokat emelt a tábor hangulatán, amit ezúton is köszönünk.
Igazán öröm volt megtapasztalni, hogy egy apró ruhadarab, egy gesztus, mennyi örömet okoz azoknak, akik szokatlan körülmények között, család nélkül nőnek fel.

Alapítványunk hosszútávi célja a fiatalok sikeres integrálása a társadalomba. Szeretnénk, ha a jelenüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük határozná meg, ha kapnának ők is olyan lehetőségeket az életben, ami egy családban felnőtt gyermeknek természetes.

Alapítványunk önkéntesekkel dolgozik. Táboraiban szeretettel várjuk edzői tapasztalattal rendelkező önkéntesek jelentkezését is!

KUL Alapítvány és önkéntesei