"Kellemes csalódásban volt részünk, amikor egy fedél alá vetett bennünket a sors a KUL Alapítvány tinédzsereivel.

Soha nem hallottam korábban a KUL Alapítványról, illetve tevékenységéről, pedig igazán megérdemlik, hogy a „nagyvilág” is tudomást szerezzen róluk.

Amikor az idei hagyományos húsvéti túránkra megérkeztünk Tokajba, az Ifjúsági turista szállóba, figyelmeztettek bennünket, hogy egy állami gondozott csapat is lesz velünk egy időben a szálláson. Előre felkészültünk lelkileg, hogy aludni nem fogunk a szokásos lárma miatt, amit a részeg diákok /más alkalommal/ rendezni szoktak.

Nagy meglepetésünkre azonban, egyáltalán nem mentek pincézni, hanem gitár muzsika mellett énekeltek, játszottak, pingpongoztak. Este 11-től csend volt.

Hihetetlennek tartottuk, hogy kamasz cigánygyerekek ilyen fegyelmezettek legyenek!

Megkérdeztük a vezetőjüket, a kicsi vékony, fiatal Bohoczki Juditot, hogy mi a sikerük titka?

Judit elmondta, hogy a KUL Alapítvány fogja össze ezeket a fiatalokat, programokon vesznek részt, foglalkoztatják őket, megpróbálják megmutatni ezeknek a gyerekeknek, milyen értelmes célok, és örömök vannak az életben.

Sok munkájuk van benne, de megéri. Az alapítvány tevékenységét önkéntesek is segítik, egyikük elmesélte, hogy Amerikában volt önkéntes ifi egy gyerektáborban, aholnagyon sokat tanult, amit itt is tud alkalmazni.

Örülünk, hogy ilyen pozitív élményekkel ajándékozott meg bennünket ez a gyerekcsapat, lám milyen csodákra képes a szeretetteli okos törődés."

„Hogy mit teszünk? Igyekszünk perspektívát mutatni. Hozzáállást, ami tanulható, életcélt, ami elérhető és életutat, ami járható.”

„Mit kaptam az Alapítványtól? Egy új látásmódot, hogy az élet nem rólam szól, a világ nem körülöttem forog. Az állami gondozott gyerekek közötti tevékenység ráébresztett arra, hogy nem az a fontos, kik vagyunk, mink van, hanem hogy megtartjuk-e mind magunknak, vagy megosztjuk másokkal mindazt, amit a földi vándorlásunk alatt összeszedtünk, legyen az élmény, tapasztalat, pénz vagy idő. Amikor a gyerekekkel vagyok elfoglalva, elfelejtem a saját bajaimat és a hétköznapi gondok is eltörpülnek, és része lehetek valaminek, ami nekik és nekem is megváltoztathatja a jövőnket.”

„Azzal, hogy törődünk az állami gondozott gyerekekkel, erőt adunk nekik, hogy változtassanak a helyzetükön, és kilépjenek arról az útról, amibe bekerültek. Ezáltal könnyebb nekik a társadalmi integrálódás.”

„Sokat gondolkoztam azon, vajon mivel teszem Jenőért a legtöbbet, mi az az „alapállás”, amivel a legtöbbet segítek. Mivel a nevelőotthonban felcseperedő gyerekeknek szerető elfogadásból adatik a legkevesebb, ezért igyekeztem ezt az űrt betölteni valamelyest és elfogadni őt olyannak, amilyen és folyamatosan bátorítani, dicsérni. Amióta tudatosabban járom ezt az utat, több dolgot oszt meg velem őszintén.”

„Boldizsárral 2012. júliusban egy táborban találkoztunk először. Egy intelligens, humorra fogékony, energikus, igazi kiskamaszt ismertem meg, a nevelői által emlegetett indulatkezelési problémáira annyi utalt viselkedéséből, hogy nagyon könnyen keveredett összetűzésbe a többi gyerekkel. A tábor negyedik napjára már több gyerekkel volt konfliktusa, egy rossz szóra is azonnal tettlegességgel reagált, ilyenkor valóban csak határozott fellépéssel lehetett megakadályozni, hogy verekedésbe keveredjen. Félrehívtam és felajánlottam neki, hogy ha úgy érzi bármilyen helyzetben, hogy muszáj ütnie, akkor odajöhet hozzám és következmények nélkül megüthet. Teljesen érthetően nem tudott mit kezdeni a felajánlással, meglepődött és azt mondta, soha nem ütne meg. Feltettem neki a kérdést, hogy milyen más megoldást javasol, hiszen ha bárki mást megüt, akkor haza kell, hogy menjen a táborból. A megszokott kapcsolati mintáiból kizökkentett gyerek másodpercek alatt keresett megoldást a helyzetre, azt mondta, ezután odajön beszélgetni, ha dühös. A tábor következő napjaiban csupán kétszer jelent meg nálam, soha nem mondott semmit az aktuális helyzetről, csupán néhány perc figyelemre volt szüksége, arra a biztonságra, hogy valóban elérhető legyen valaki, aki nem ijed meg az erejétől. Az utolsó napokra úgy játszott a többiekkel, mint egy átlagos 12 éves tenné. Furcsa érzés volt látni, hogyan tűnik el Boldizsár „a félelmetes” és kerül elő Boldizsár, a gyerek.”

„ A gyerekek odajönnek hozzánk, kérdeznek, keresnek, emlékeznek. Visszamenőleg, 2-3-4 évvel ezelőtti beszélgetésekre. “Emlékszel, amikor négy éve ott a táborban beszélgettünk és én sírtam? És akkor te azt mondtad…”